A MotoGP hosszú évtizedek óta a technikai innováció és a versenysport határterülete. A prototípus kategória lényege épp az lenne, hogy a legmerészebb mérnöki elképzelések mérkőzzenek meg egymással, rátermett pilóták közreműködésével.

Az utóbbi években azonban egyre élesebb a kérdés, hogy merre tart a sorozat? A fejlődés vagy a kiegyenlítés irányába?

 Az utóbbi versenyszezonokban látványos technikai újításokkal találkozhattunk:

• A korábbiaknál lényegesen fejlettebb aerodinamikai csomagok (első szárnyak, diffúzorok, burkolt villákvillák)
• A hátsó ride height device rendszeres használatával a gyártók sikeresen csökkentik a motor "ültetésével" a wheelie-t és javítják a kigyorsítást
• A digitális vezérlés (ECU, adatvezérelt stratégiák) közel a gépi tanulási szintre fejlődött
• A fenntartható üzemanyagokra való kötelező átállás miatt a gyártók sikeresen módosítják a belső égésű technológiát.

Ezzel párhuzamosan a Dorna és az FIM szándékosan fékezi a domináns technikai előnyöket:

• Koncessziós rendszer révén az erősebb gyártók kevesebb tesztnapot, felhasználható blokkot, és fejlesztési lehetőséget kapnak
• A ride height device első változata betiltásra került, míg a hátsó is célkeresztben van.
• Aero fejlesztések csak korlátozott számban frissíthetők.
• Az egységes ECU és szoftver megkötések kizárják a házon belüli szoftveres fejlesztési előnyöket.

Itt jelenik meg a már említett fő ellentmondás: a legjobban fejlesztő csapatokat visszafogják, nem a többieket ösztönzik felzárkózásra.
Vajon nem épp a technikai haladás ösztönzése volna a sorozat célja?

A biztonság kérdése szintén kiemelt szerephez jut:
Az rendben van, hogy kötelezően légzsákos védőruhát írnak elő, bővített bukótereket alkalmaznak, digitális zászlórendszer egészíti ki a hagyományosat, orvosi mobil egységek állnak rendelkezésre, folyamatosan tökéletesített protokolokkal.

A gumiabroncs nyomásszabályok viszont gyakran a versenytaktikát nullázzák le. A gumi nyomás verseny közbeni alakulása nagyon sok tényezőtől függ, nem lehet megbízhatóan befolyásolni. Kontrollja elvonja a pilóta figyelmét. A szabályozás és ellenőrzés bonyolult.

A legújabb szabályozási viták közé tartozik a pilóták testsúlya alapján előírt súlykiegyenlítés bevezetése, amellyel a fizikailag kisebb, könnyebb versenyzők motorjára extra súlyt helyeznek el. A felhelyezett súly ugyanis passzív teher, szemben a testsúly áthelyezhető tömegével. A kis testsúly nagy hátrány a 250 lóerős gépek kordában tartásában. Nem épp az lenne érdekes, ha eltérő testfelépítésű pilóták eltérő képességeik alapján emelkedhetnének ki? Miért nem a személyes adottságok, természetes tehetség és a csúcstechnika kombinációjának a győzelme a cél?
Motorsportban nem a pilóta testsúlya az alapja a kategóriába sorolásnak, hanem a motor technikai feltételekkel körülhatárolt paraméterei és köbtartalma. Értelmetlen lenne, ha 50 kilós emberek vennének részt az erős emberek versenyén, a 150 kilós hústornyok pedig a Motogp-n indulnának. A súlykiegyenlítés azzal egyenértékű, mintha a magas kosárlabdázók lábát levágnák. (Vizilabdában ezt ügyesen megoldották: mindenkinek nyakig ér a víz)

Összegzés

A felvázolt ellentmondásokra adott válaszok a MotoGP a jövője szempontjából meghatározók lehetnek. Fejlesztés vagy egyenlősdi; újítás vagy korlátozások; a tehetség diadala vagy mesterséges beavatkozások?

A válasz megadásakor érdemes emlékezni arra, hogy a motorsport mindig arról szólt, hogy ki tud jobb motort építeni, és melyik pilóta tudja azt jobban meglovagolni. A Dorna mintha néha ezt elfelejtené. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés